Már így ébredtünk. Hogy jaj, kirándulunk. Ikrek vagyunk, tíz évesek, Marci és én. Marci és Zsófi. Kirándulás. Ez az ítélet.

Vasárnap reggel, gyors kakaó, semmi kifli, majd útközben, apa az óráját nézi, hová sietünk, kérdezném, de nem kérdezem, mert minden kérdés növeli a feszültséget, mindennek, amit a szülők mondanak, oka van, és minden, amit mi mondunk, az oktalan, apa már az utcán, úgy tesz, mintha türelmes lenne, de ilyenkor soha nem türelmes, Marci még pisil, hát ne most pisiljen, mondja anya, végre a kulcsot is megtalálja, már mi is az autóban, vajon a riasztót bekapcsolta-e, hát így nem lehet kirándulni, fakad ki apa, visszafordul, Marci felszalad a lakásba és ellenőrzi, minden rendben, na végre, apa rádiót hallgat, anya  a nagymamával telefonál, Marcinak Martonvásárnál megint pisilnie kell, ilyen nincs, fakad ki apa, ez az állandó pisilés, már nem vagytok csecsemők, Tiborék várnak bennünket Tihanyban, nem szeretnék órákat késni, összenézünk Marcival, ezek a jellegzetes apai túlzások, még soha nem késtünk órákat és akkor sem történik semmi, ha órákat késünk, nagyon szeretjük a szüleinket, mi vagyunk a szemük fénye, de ha kirándulunk, akkor minden megváltozik, minden úgy alakul, ahogy ők akarják, és semmi sem úgy, hogyan mi akarnánk, te meg mit beszélsz annyit anyáddal, szól rá anyára. Figyelj a vezetésre, feleli anya, hová figyelnék, apa mérges, otthon mindig minden rendben van, csak a kirándulás, az ne lenne, miért nem maradtunk inkább otthon, kérdezi Marci, mert levegőre van szükségetek, feleli azonnal, gépiesen anya, persze, időben érkezünk, Tibor, apa barátja, Lili néni a felesége, Anna és Gábor, a két elkényeztetett, unalmas gyerekük, puszi mindenkinek, a szokásos felesleges szavak, hogy megnőttetek, és a felesleges kérdések, hogy megy az iskola, de már senki sem figyel a válaszra, menjetek ki a kertbe játszani, kapunk sós perecet és málnaszörpöt, Marci éhes, majd később ebédelünk, feleli Lili néni, aztán csak nézzük egymást Gáborral és Annával, Marci elmegy pisilni, azzal is megy az idő, szeretnénk fagylaltozni, javaslom, de anya szerint ebéd előtt nem lehet fagylaltot enni, sétáljatok inkább, sétálni pedig unalmas, hát akkor nézelődjetek, van egy kilátó a közeli dombon, csak vigyázzatok, amikor átmentek az úton, vigyázzatok, amikor átmentek a síneken, vigyázzatok vigyázzatok, vigyázzatok, már tele van ezzel a fejem, mondja Marci, lepisilte a nadrágját, igen, mert Tibor rámnyitott és megijedtem, amúgyis megszokta az iskolában, hogy sietni kell, egy-két csepp nem számít, ilyen kis ijedős vagy? kérdezi Anna, jelentéktelen, vékony kislány,  már tizenkét éves, elkezdtek nőni a mellei, ettől már nőnek képzeli magát, elhatároztam, hogy egész nap nem is szólok hozzá, alig érünk a kilátóhoz, megszólal a telefonja, mert persze az már van neki, ebéd, kiabálja a készülékbe Lili néni, újabb csapás, most pisilj, Marci, viccelődik vele apa, csak akkor viccelődik vele, ha sokan vannak körülötte és szeret a társaság középpontja lenni, de persze, a legnagyobb hülyeségekkel, ilyenkor bezzeg nem vagyunk a szemefényei, mindenki nevet, már ittak, nem láttam, de érzem a hangjukon és nem szeretem, ha isznak, akkor olyan bizonytalanná válik körülöttünk minden, akkor bármi lehet, amit nem szeretek, persze Gábor mellé ültetnek, Lili néni hozza a levest, vigyázzatok, forró, akkor minek hozza be, olvasom ki Marci szemeiből, éppen velem szemben ül Anna mellett, na, milyen volt a kilátó, kérdezi Tibor, de apa éppen mond neki valamit, aztán Lili néni szedi le a tányérokat, anya segít neki, az egyiket leejti, nagy nevetés a szobában, ezért lett a feleségem nyelvtanár, mondja apa vidáman, mert jó a kiejtése, már hat az alkohol, mindenki újra nevet, csak mi nem, nem szeretjük, ha anyán gúnyolódnak, apa és Tibor sokat ittak, aztán sziesztáznak, anya és Lili néni mosogat,  csend van a házban, Marci nagyot sóhajt, de jó lenne otthon.