A héten Varsóban tartják a NATO (North Atlantic Treaty Organisation, magyarul Észak-Atlanti Szerződés) csúcskonferenciáját. Miért fontos ez nekünk? Talán nem mindenki tudja, hogy ennek a hidegháború idején, 1949-ben megalakult katonai szövetségnek 1999 óta mi is tagjai vagyunk, amikoris Csehországgal és Lengyelországgal együtt csatlakoztunk.Sőt, a pápai repülőtéren két NATO-szállító-repülőgép is állomásozik. A szervezet célja a tagállamok biztonságának és szabadságának megőrzése.

Amikor én a brüsszeli központban jártam tanulmányúton, még szerény külsejű épület volt,  nagy volt a sürgés-forgás, amivel a buzgó tétlenkedést leplezték. Mit csinál egy katonai szervezet békében? A folyosókon komoly arcú katonatisztek és polgári alkalmazottak siettek aktákkal a hónuk alatt, egymást érték a megbeszélések, az embernek az volt az érzése, hogy perceken belül háborúba lépünk.  Nem volt egy vicces társaság. Azóta egyébként elhagyták a régi épületet és egy űrállomás-kinézetű bázisra költöztek. A menzán veterán amerikai tábornokkal ebédeltem, aki a leves után nagyot sóhajtott.

         -A hidegháború volt az igazi. Mi is, meg a ruszkik is a rakétaindító gombon tartottuk az ujjunkat, miközben beszartunk, hogy nem a miénk lesz az első csapás. Aztán kiderült, hogy semmit sem ért az egész és a hidegháború igazi győztese Kína lett, bennünket pedig nyugdíjba küldenek.

Igen, akkoriban a Szovjetunió volt a nagy ellenség, megszűnése óta aztán  a NATO kimozdult az Észak-atlanti térségből és globális békefenntartói feladatokkal köti le magát, és természetesen részt vesz az afganisztáni misszióban, aminek éppen bővítésén iparkodik. Az utóbbi hetekben pedig egyre többet hallani arról a 4000 fős  kontingensről, melyet a szövetség a növekvőnek mondott orosz katonai jelenlét ellensúlyozása érdekében Lengyelország és a Baltikum területére kíván telepíteni és amiben magyar katonák is részt vesznek. Az indítványt természetesen az Oroszország szomszédságában élő lengyelek és baltiak szeretnék és valószínűleg meg is szavazzák majd nekik. Ugyanakkor az erre válaszul bejelentett orosz hadseregbővítés számos európai államban súlyos aggályokat váltott ki, hiába, Európa valahogy nem szereti a fegyverkezést. 

Érdekes, hogy Finnország, amelyik nem NATO-tag (Svédország, Svájc és Ausztria sem), és amelyiknek többezer kilométeres közös határa van az oroszokkal, semmiféle félelmet nem érez, ellenben annak örül, hogy a sznob pétervári turisták vagyonokat költenek a drága helsinki üzletekben.

Hiába, az az érzésem, hogy a globális szerepvállalás ellenére a NATO-t meghatározó amerikai gondolkodásban még mindig Oroszország a megoldandó feladat, és továbbra is követik a rájuk jellemző kettős politikát: készenlétben tartani a fegyvereket, másrészt "stratégiai" türelmet tanúsítani, hátha a dolgok kedvező fordulatot vesznek. Persze sokat segítene valamilyen előremutató javaslat, például vízummentességet adni orosz állampolgároknak (ha már a törököknek beígértük).  A brüsszeli központban gondolom, most is nagy a sürgés-forgás, de szerencsére a rakéták tovább rozsdásodnak, a tábornokokat pedig nyugdíjba küldik. Jó ez így.