Mármint a magyar médiában.  Hírek, híradók  súlyos felkészülési hiányosságokról árulkodnak. Azon már régen túl vagyok, hogy kifogásoljam az alany és állítmány helytelen egyeztetését, vagy szóvá tegyek olyan fordulatokat, miszerint  „az a csapat, aki…” A közszolgálati adón rendszeresen keverik a Kínai Köztársaságot a Kínai Népköztársasággal,  a francia elnököt miniszterelnökként emlegetik, a legújabb és talán legbántóbb baki Rio de Janeirót Brazília fővárosaként megnevezni.  Az M1 riporternője szerint az olimpiai különgépen negyven darab sportoló utazik. Túl vagyok már azon, hogy riportereink, „szakértőink” nem tudtak különbséget tenni britek, angolok és észak-írek között, jó, beismerem, elég bonyolult az a szigetország a Csatorna túloldalán, de az ember elvárná azoktól, akiknek ez a foglalkozása, tájékozódjanak, mielőtt beszélnek.  Van még valami: közhasználatú a „repülőgép farkában utazók túlélték…” kifejezés. A helyes fogalmazáshoz nem kellene más, csak egyszer felhívni egy igazi szakembert, ő majd elmagyarázza. A repülőgépnek van törzse, a törzsnek van hátsó része, de farka, az nincs.

            Na, és persze, a sport. Most nem térek ki a sok felesleges lotyogásra, az értelmetlen, internetről másolt adat-tengerre, csupán felhívnám a figyelmet egy új passzióra, az értelmetlen szavak használatára. Ilyen a „felpassz”, az „oldalpassz” és a „hátrapassz”. Régen volt erre egy jó magyar szó, az „átadás”. Tessék meghallgatni a nagy elődöket, hogyan fogalmaztak.  Egy Churchill-i idézet kissé átalakított változatával zárnám: „mielőtt beszélni kezd, nem tudja, mit fog mondani, miközben beszél, nem tudja, hogy mit mond, és miután befejezte, nem tudja, mit mondott.”