Az automata pénzkiadó elnyelte a bankkártyámat. Logikusnak látszana, ha az ember ilyen esetben felhívná a számlavezető bankfiókot és megkérdezné, mi is a teendő. De hát az én számlavezető fiókom telefonszáma nem nyilvános, mert a bankom nem szeretné, ha az ügyfelek „leterhelnék” az ott dolgozókat. A megfelelő kód beütése után a központi telefonszámon némi várakozás és kényszer-zenehallgatás után körülbelül kétszáz azonosítási pontban sikerül meggyőznöm az ügyfélszolgát, hogy én vagyok én, kissé talán türelmetlen is vagyok, az ügyfélszolga szabadkozik, neki ez a kötelessége. Na és, hogyan tovább? Velem Finnországban is történt már hasonló, ott a bank másnap küldött egy elektronikus levelet, beazonosítottak, majd két nappal később postán visszaküldték. De hát ez Magyarország, a bonyolult megoldások hazája. Szóval, hogyan tovább? A központi ügyfélszolga felvilágosít, hogy a kártyát a rendszer visszaküldi abba a bankfiókba, ahol a számlát nyitottuk, történetesen Budapestre. Csakhogy én már évek óta Nyugat-Magyarország egy kis településén élek, felelem, itt vezetik a számlámat is, tudják a címemet, telefonszámomat. Éppen a rendszernem tudná? Mostanában nem járok Budapesten, ezért kérhetném, hogy küldjék el a bankkártyát a számlavezető fiókba, netán a lakcímemre? Sajnos, ez nem lehetséges, ezt ez csak Ön kérheti a számlavezető fiókjától. És felhívhatnám a számlavezető-fiókomat? Sajnos, ez sem lehetséges, ez csak személyesen intézhető el, be kell oda fáradni.Ez esetben, mondom ironikusan, személyes jelenlétemmel mégiscsak terhelnem kell az ott dolgozókat. Semmi gond, vált készségesre az ügyfélszolga, mert sejti, hogy mégiscsak ő kerekedett felül a szabályzatával.
Az élet már csak ilyen: mindig a bank jár jól.
