Talán kevesen hinnék, hogy az utca a nevét a brit politika egyik legsötétebb alakjáról kapta. Sir George Downing a 17. században élt, Cromwell közismerten korrupt hírszerzőfőnöke, később hágai nagykövete lett, elárulta valamennyi szövetségesét, barátját, főnökét, ebből meggazdagodott és különböző ügyeskedésekkel hozzájutott a Temze északi partján egy darabka mocsaras területhez, felépített néhány házat, amelyekben kocsmák és bordélyházak működtek. Néhány tisztviselő megvesztegetésével azt is elérte, hogy 1680-ban ezt a kis utcát róla nevezzék el, és azóta senkinek sem jutott eszébe a név megváltoztatása. A területet lecsapolták, ezen a környéken épült fel a brit birodalom központja, a Whitehall, ebből következően a politikusok is errefelé kerestek lakásokat, ennek megfelelően természetesen emelkedtek a telekárak is. Sir Robert Peel volt az első kormányfő, aki feladta a addig divatosnak számító vidéki ház eleganciáját és beköltözött az akkoriban füstös, ködös városba. Akkor még az 5. számú házban laktak, állítólag a feleségének ez tetszett, majd végül 1902-ben Arthur Balfour  (vagy a felesége) nevezte ki hivatalos miniszterelnöki rezidenciának a kellemes, háromemeletes házat, amelynek van egy hátsó kijárata is.

         Popper Péter mondta nekem egyszer, hogy egy ország életében rendkívül fontos a megtörtént dolgok vállalása. Példaként említette, hogy a Westminster-apátságban fekszenek Anglia királyai és királynői, onnan még egyetlen egyet sem ástak ki vagy temettek újra máshol. Ott van a zseniális és a hülye is. És ha valaki a saját identitását keresi, annak azt a jóban és a rosszban egyaránt meg kell találnia.

         És amikor ott álltam a Downing Street sarkán, akkor ez jutott eszembe és el is határoztam, hogy írok egy képeslapot Popper Péter barátomnak.