Néhány napja írtam egy férfiről, akiről, miután lemészárolta a családját, egy szomszédja azt mondta: kikattant. Most ugyanezt írom arról a  polgári perekben ítélkező félmeztelen szegedi bíróról, aki egyszercsak, minden előjel nélkül felmászott egy háztetőre, fennhangon idézett a személyi igazolványából és a lakcímkártyájáról és a köztársasági elnökkel szeretett volna beszélni. Mi mást mondhatnék róla, minthogy "kikattant". Egyre többen leszünk így: egyszercsak elég lesz. És a dolog nagyon is megmagyarázható: bizonytalanság a világban, állandó változások Magyarországon, azok a törvények, amelyek eddig érvényesek voltak, holnap érvénytelen lesznek, azok a szabályok, amelyek szerint eddig éltünk, már nem érvényesek, életek, amelyek mögött évtizedes, megfeszített munka áll, ma nevetség tárgyai lehetnek, megélhetésünk, létünk egy cérnaszálon függ, az eligazoldási pontok már láthatatlanok. Mi marad? Mindig ez a kérdés. Marad-e valami? Megértem azt a bírót, aki végső kétségbeesésében valakihez szólni akart. Megértem, hogy a lakcímkártyája adataiból idéz. Hiszen az legalább biztos.