Ez a diplomácia csúcsa Londonban: a Palota, kétszer egy évben. A téli fogadásra természetesen nemcsak diplomaták hivatalosak, hanem a brit társadalmi élet előkelőségei is. A Palota termeit, valamint értékes festményekkel és porcelánokkal díszített hosszú folyosóit is megnyitják a látogatók előtt. Pincérek serege szorgoskodik a vendégek között, pezsgőt és szendvicset kínálnak ezüst tálcákról. A termekben különböző zenekarok játszanak, a vendégek pohárral a kezükben korzóznak, beszélgetnek, egyszóval kellemesen érzik magukat. Bárkit megszólíthattunk, mindenki szívesen társalgott. Elvégre ezért voltunk ott. A protokoll emberei este tíz felé összegyűjtik a diplomatákat és egy előre gondosan elkészített alaprajz segítségével rendkívüli szakértelemmel vegyes tapintattal, szinte feltűnés nélkül elrendezik őket a nagyteremben. Alfabetikus sorrendben helyezkedünk el, a magyarok, szokás szerint Honduras és Izland (angolul Iceland) között. Első sorban a nagykövet és felesége, szorosan mögötte a beosztott diplomaták házastársukkal, akik szintén kezet ráznak majd a királynővel, vagy a királyi család valamelyik tagjával, aki éppen arra jár. Közben szól a zene, fesztelenül társalkodunk szomszédos diplomatákkal, már mindenkiben dolgozik az elfogyasztott pezsgő, aminek hatását csak fokozza a meleg és az izgalom. Néhány perc elteltével megjelenik maga Második Erzsébet, néhány lépéssel mögötte Fülöp herceg és Károly trónörökös, őket a főprotokolos követi, aki szinte észrevétlenül előrehajol Őfelsége felé, de éppen csak annyira, hogy a fülébe súgja, melyik nemzet képviselői következnek. Miközben a királynő elegánsan vonul, a két férfi kissé félszegen követi, de tőlük pedig ezt várja mindenki: a visszafogottságot. Tartásuk kissé görnyedt, mintha élénk vesebaj kínozná őket, vagy véletlenül egy számmal kisebb méretű cipőt húztak a lábukra. A protokoll bemutat mindenkit sorban, a királynő kezel a nagykövetekkel, Fülöp és Károly pedig a beosztott diplomatákkal. Szemlátomást mindhárman élvezik az esét, és ez a kötetlenség a megnyerő bennük. Nekem Fülöp jut, megrázza a kezem, a hercegnek felragyog az arca, mintha legalábbis valamelyik régen látott unokatestvérével hozta volna össze a sors.
-Magyarország a kedvenceim közé tartozik – mondja és azt tudom, hogy aktív sporthajtó. – Bárdos járt nálam a múlt héten.
-Ez igazán remek – felelem.
-Budapest pedig…csodálatos város… - mereng el a királyi fenség régi idők emlékein. – 1993-ban ott jártunk, elmentünk hajózni a Dunán. Meleg nap volt, az idegenvezető arra buzdított mindenkit, hogy gyönyörködjön a kilátásban, n pedig felfedeztem, hogy egy szigeten félmeztelenül napoznak a lányok…alaposan szemügyre vettem őket. Végülis mindenki abban a kilátásban gyönyörködik, ami érdekli, nem igaz?
Aztán mennek is tovább, a herceg szóba elegyedik az indiai katonai attaséval. Valószínűleg India is a kedvenc országai közé tartozik, bár hasonló élményei Delhiben aligha lehettek. A királyi család elvonul, a társaságok újra csoportokba verődnek, végre előkerül a füstölt lazac, oldódik a hangulat.
A nyári kerti mulatság aztán teljesen más jellegű szórakozás. Persze, utolsó pillanatig fennáll a veszélye annak, hogy aznap délután szakadni kezd az eső, ezért a meghívón még arra is kitérnek, hogy nedves füvön a hölgyek milyen cipőt viseljenek, a party azonban akkor sem maradna el, a pezsgőzés és a teázás ernyők alatt folytatódik.
Nekünk szerencsénk van: ragyog a nap, a sok száz meghívott a Palota hatalmas kertjében kószál, az ideiglenesen felállított hófehér sátrakban szendvicseket, süteményt, pezsgőt, teát szolgálnak fel, aki pedig úgy érzi, hogy eleget ivott, az lehúzza a zokniját, bódultan lefekszik egy fa alá és ha éppen kedve tartja, alszik egyet.
A királynő természetesen itt is megjelenik, kezeket ráz és társalog, nagyokat nevet, hasonlóan tesz Fülöp is, vegyülnek, de ezt is ügyesen és tapintatosan, most aztán bárki megragadhatja az uralkodó házaspár kezét, mondhat bármit, ma, ezen a napon mindent szabad.
