Mi  úgy tanultuk, hogy Anglia, az a világ műhelye. De ez ma már csak mese.

Peter, a ház szerelője pontosan érkezik, elegáns, kék overallban, sildes sapkában, tisztára suvickolt cipőben, övén hordozható telefon bőrtokban, hogy bármikor elérhető legyen. Jókedvű, elégedett szerelő, öröm az ilyen emberrel dolgozni. Érkezés után teázik, kis kekszet is szívesen ropogtat hozzá, közben Marival beszélget. Hogy érezzük magunkat Londonban? Köszönjük, jól. És a gyerekek? Az a két, édes kislány? Ők is köszönik, jól. Mit csinál a kedves férje?

Üzletember? Nem, diplomata.

Á, diplomata, bólogat elégedetten Peter, neki is volt egy diplomata ismerőse, Hondurasban volt attasé, nem, nem is Hondurasban, inkább Jamaikában, igen, vagy mégis Hondurasban? Elgondolkodik. Végülis mindegy, mondja Mari, mert nem szereti az elgondolkodó vízvezetékszerelőket. Csak már lásson hozzá. Jó dolog diplomatának lenni, feleli Peter. Bizony jó, hagyja helyben Mari. Következhet a javítás? Természetesen, hiszen azért jöttem, mondja vidáman Peter. Mari hátravezeti a fürdőszobába, megmutatja a csöpögő csapot.         Peter biccent, minden világos, köszöni szépen, mondja, majd elindul kifelé.

         -Nem javítja meg? - érdeklődik Mari tapintatosan.

         -Ki kell cserélni - vélekedik Peter.

         -Szerintem meg csak egy egyszerű bőrözés - mondja Mari.

         -Az ember nem lát bele a csapba - közli Peter. Még bólogat is hozzá.

         -Talán szét kellene szedni - javasolja akkor az én feleségem.

         Peter döbbenten néz rá.

         -Szétszedni?

         Mari bólogat.

         -Szétszedni – ismétli -, hogy meglássuk, mi van benne.

         -Minek szétszedni? – tiltakozik Peter, és szemlátomást nem is érti, hogy miről van itt szó. –

         -Lehet, hogy nem kell cserélni, csak javítani.

         -Nincs is nálam csavarhúzó.

         -Azt tudunk adni. A férjemnek rengeteg csavarhúzója van.

         -Csakhogy idegen szerszámmal nem dolgozom - közli Peter méltóságteljesen. - Visszajövök holnap.

         Peter persze másnap nem jött vissza, üzenetet hagyott a rögzítőn, miszerint járja a várost megfelelő csaptelep után, amint kap, jelentkezik.  Mi ugyan azt tapasztaltuk, hogy Londonban mindent lehet kapni,  fürdőszobafelszerelést meg aztán még inkább. De hát Peter a szakértő. Ő tudja, hogy mit, hol, mennyiért. A csap egyre jobban csöpög.

Egy hét elteltével aztán megjelenik Peter. Van egy kis baj. Nincs olyan csaptelep, ami a mosdóhoz megfelelően illeszkedne, ezért, ha nem bánnánk, a mosdót is kicserélné, és akkor megszűnik a csöpögés. Kis faltörés is járna a dologgal, meg a tükröt is le kell venni, nem is beszélve a polcokról, mert a mosdó nagyobb, mint amit jelenleg használunk, remélem, teszi hozzá Peter, örülünk neki, hiszen mindenki örül, ha nagyobb mosdóhoz jut. Bizony, feleli Mari, örülünk, de még mennyire. Hát akkor, mondja Peter, meg is beszéltünk mindent, rövidesen jelentkezik.

         Mari azonban ezt nem várja meg. Szól Jenőnek, a nagykövetség hivatalsegédjének, aki öt perc alatt megbőrözte a csapot.  Na de mi lesz Peterrel, meg az új mosdóval? Cserbenhagytuk? Nem, nem hagytuk cserben. Megmondtuk neki az igazat? Eszünkbe sem jutott. Én hívtam fel telefonon, elújságoltam neki, hogy a csap magától megjavult, nincs szükség a cseréjére. És új mosdót sem kérnek?  Meg tükröt? Nem, köszönjük, jó nekünk a régi. Peter örül a hírnek.

Ilyenek ezek a mai csapok, mondja a hozzáértő komolyságával. Csöpögnek, aztán egyszercsak nem csöpögnek. Az ember sohasem tudhatja. És még hozzáteszi, hogy az a diplomata, akiről legutóbb beszélt, az mégis Jamaikában szolgál. Csak a rend kedvéért.