Kisgazdák parlamenti küldöttsége érkezett angliai tanulmányútra. Miután nyelvtudásuk a csekélynél is kevesebb volt és saját bevallásuk szerint még az amúgyis semmitmondó társalgási szintet sem érte el, külön kérték, hogy már a repülőgép ajtajában várja őket egy magyar diplomata, aki átsegíti őket az első nehézségeken. Hatan jöttek, az útlevélkezelő pultig nagyokat nevettek, viccelődtek, megjegyzéseket tettek az angol nőkre. A pulthoz érve aztán kezükbe adtam a Leszállási Kártyákat, kértem, töltsék ki a rovatokat.
-Képviselők vagyunk, nekünk ez nem kötelező – mondta a delegáció vezetője, egy magas, testes férfi és egyetértést várva nézett társaira.
-Nem töltünk ki semmiféle nyomtatványt – értettek egyet a többiek.
-Márpedig ez mindenkire nézve kötelező – mondtam.
Némi csend következett, amit beleegyezés követett.
A férfiak hosszasan tanulmányozták a rovatokat, ám a segítségem nélkül nem boldogultak. Nagy keservesen átjutottak a neveken, címeken, a szálloda címét egy összegungyurgatott kis papírról bekönyvelték, ám az angliai utazás célja már megoldhatatlan feladatnak bizonyult.
-Ide meg mit írjunk? – kérdezte tőlem a delegáció vezetője. – Te vagy a diplomata, neked kell tudnod.
-Az a kérdés, miért jöttetek? – kérdeztem vissza.
-Nyelvtanfolyam – hazudta az egyik képviselő. –Azt mégse írhatjuk be, hogy turisztikázunk.
-Tanulmányozzuk a brit parlament munkáját, az jó?
-Az jó – adtam meg magam.
-Na, és van itt még egy rovat – jelezte egy alacsony termetű, fiatal képviselő. – Azt írja: sex. Ide mit írjunk?
Mindenki rám nézett. Hiába, kényes ponthoz érkeztünk.
-Hát ide azt kell beírni, hogy egy héten ki hányszor.
-De ehhez meg mi közük? – háborodott fel a delegáció vezetője.
-Ezek az angolok mind ilyenek. Perverzek – szögezte le a kis alacsony.
-Rendben, beírjuk – döntött a delegációvezető. – De azt egyeztessük, hogy csak az otthoniakat, vagy a vendégszerepléseket is?
Jót nevettek.
-Még szerencse, Gyurikám, hogy velünk vagy – mondták, azután elindultunk együtt, további kalandok felé.
