Én magam, Pekingben dolgozó diplomataként 2005-ben már jártam ebben a zárt, kiismerhetetlen és jól őrzött országban. Keserves, nyomasztó élmény volt. A phenjani szállodákban azonban már akkor európai és amerikai üzletemberekkel találkoztam, akik "tájékozódtak a helyzetről". Valójában már akkor mindenki Kim Dzsong Il távozására várt, és abban bízott, hogy halála után gazdasági nyitásra lehet számítani. Nem lesz gyors és nem lesz látványos, de nyitás lesz, az biztos. Utódának, a fiatal, de már most is kissé elhízott Kim Dzsong Un-nak szembe kell néznie egy egymilliós hadsereg kiöregedett, beképzelt, de öntudatos  vezetőivel, le kell rombolnia az édesapja által felépített ostoba és korlátlan személyi diktatúrát. Ebben partnere lesz a kínai vezetés, amelyiknek érdeke az ország fennmaradása, egyúttal  modernizálása is. Peking továbbra is a legfontosabb szövetséges marad, és a potencálisan nyíló piacon első az egyenlők között. Jó lesz, ha mi, magyarok is felébredünk, mert számos területen lehetnek esélyeink.