Odze György

odzegyorgy

odzegyorgy

Mit mondott Orbán Törökországról?

2016. július 20. - diplomatakomment

„Ennek az évtizednek az egyik kiemelkedő politikai vezetőjét köszönthetjük Magyarországon –  üdvözölte Orbán Viktor Budapesten 2013-ban  Erdogan török miniszterelnököt. (Egy évvel később választatta meg magát köztársasági elnöknek). De figyeljük csak tovább: "Kevés olyan vezető van ma a világon, aki olyan átalakításokat hajtott végre a hazájában, mint a mai vendégünk, mi pedig elismeréssel figyeljük ennek az átalakításnak az eredményeit. 

Sőt, van még tovább: 

 „Nem ismerünk még egy olyan gazdasági sikert, mint amilyet Törökország vallhat magáénak az elmúlt tíz évben, ráadásul mindez a világgazdaság egy nagyon nehéz szakaszában történt.  Törökország sikere biztatás Magyarország számára is. Arról szól számunkra, hogyha egy nép bízik a saját erejében, ha megfelelő összefogást hoz létre, és megfelelő programot adnak a vezetői, akkor csodálatra méltó eredményeket lehet elérni.  Nekünk is erre volna szükségünk, a mi eredményeink azonban még egyelőre nem vetekednek a török eredményekkel, de nagyon reméljük, hogy ez a nap is elérkezik majd."

Összefoglalva: a török nép bízik a saját erejében, megfelelő összefogást hozott létre és megfelelő programot kap vezetőitől. Ez a minta Magyarország számára. 

Köszönjük szépen Orbán Viktornak a szép szavakat. Reméljük, nem lesz igaza. 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://odzegyorgy.blog.hu/api/trackback/id/tr388902284

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása