A pekingi taxisofőr nem ismeri Pekinget. Térképe nincs, nem is tudja, mi az a térkép. Meg aztán Pekingben egyszerre két-háromszáz nagyobb építkezés folyik, mire a térképet kinyomtatnák, már amúgyis elavul. Sok autóban van műholdas navigációs rendszer, de a kínaiak ezt a szórakoztató elektronika részének tartják, szeretik nézni, de nem ebből tájékozódnak. A taxisofőr ennek megfelelően tehát sorsára bízza magát és mint tudjuk, a sors az egyik legelszántabb eleme az életünknek. Amikor az utas beszáll, és bemondja a címet, a taxis azonnal indít, azt a látszatot keltve, hogy tudja, merre kell mennie. Cigarettázik, rádiót hallgat, telefonál, vakarózik. Általában olyan utcákba hajt be, ahol nincs nagy forgalom, mert úgy fest, hogy előrehaladása biztosított. Ha az utasnak feltűnik, hogy rossz irányba mennek, úgyis szól. Elvégre az utasnak kell tudnia, hogy hová akar menni, nem?
