Sejtem, hogy mit élt át Murányi, amikor visszament a Rottenbiller utcába és látta a rendőrautók fényeit. Nyilván tudta, hogy vége. Nyilván tudta, hogy hibázott. Nyilván az ügyvéde tanácsára ment vissza és állt elő ezzel a mesével. Akkor már nem volt más megoldás. Ám igazából akkor hibázott, amikor a baleset napján nem állt elő ezzel a lemondással. Mire várt? Nem könnyű. Csak azt gondoljuk, hogy ez olyan könnyű. Tudjuk mindnyájan, hogy a közlekedésben egyetlen pillanat élet és halál között dönthet. Egy rossz kormánymozdulat, egy felelőtlenül, de lelkileg indokolható ital minden következő napot és évet megváltoztat, aki volt már részese ilyen szörnyű élménynek, az tudja. A főszerkesztőnek azonban még ezen túl is sajátos felelőssége van. Az igazság kiderítése. Ezért neki, Murányi Marcellnek a baleset éjszakáján kellett volna beismernie azt, amit tett, vagyis a cserbenhagyást,  ezzel mutatva példát azoknak, akikről ír. Így túl kevés és túl késő. De nagyon sajnálom, hogy így történt.