A hetvenes években meglátogattam Londonban élő nagybácsikámat és nagynénikémet. Bevallom, tetszett nekem az az élet, tetszett ott minden. Így kellene élni, gondoltam, szerettem volna átlépni a szocializmusból a kapitalizmusba. Aztán egyik nap nagynénikém kétségbeesetten újságolta a nagybácsikámnak, hogy írt a bank. Na és, gondoltam magamban, miért baj az, ha ír a bank? Nagybácsikám alapvetően nyugodt ember volt, varrodája volt London külvárosában, biztonságban éltek. Ámde este összehajoltak a levél fölött és hosszasan tanulmányozták, nincs semmi baj, mondta később kissé sápadtan nagynénikém, a bank csak néhány apróbb feltételt módosít a szerződésünkben. Nagybátyám felhívta a barátait, ismerőseit és üzletfeleit, sokat beszélt és hosszan hallgatott. Aztán leült a karosszékbe, töltött magának egy konyakot és azt mondta a nagynénikémnek.
-Vi fakd ap, darling.
Most már én is tudom, milyen érzés az, amikor ír a bank.
Pedig csak apróbb feltételeket módosítanak, ennyi az egész.
