Gizi néni egy őszi napon levelet kapott egy világcégtől, amelyben nevén szólították és megkérdezték, szeretne-e egy márkás terepjárót nyerni. Gizi néni már nyolcvan felé járt, és úgy gondolta, hogy ha ő már nem is, de a fia, Dénes szívesen autózna vele. Ezért aztán válaszolt, hogy igen, szeretne márkás terepjárót nyerni. Néhány héttel később újabb levél érkezett, amiben arról tájékoztatta a világcég, hogy „bekerült a legesélyesebb huszonnégy jelölt közé”. Gizi néni nyolcvan éves volt, egyedül élt egy udvari lakásban, soha életében nem nyert semmit, csak a varrodai tombolán papírtrombitát, ezzel vége. Soha nem is volt esélyes és most tessék. Egyszerre ott van a legesélyesebb huszonnégy jelölt között. A levél mellett volt még egy befizetési utalvány is, négyezer forintról, amiért majd egy könyvet küldenek neki a világ országairól. Gizi néninek volt már egy ilyen könyve, de úgy gondolta, nagyobb az esélye a márkás terepjáróra, ha befizeti. Ismét eltelt néhány nap és ismét bíztató hírek jöttek, Gizi néni immáron „konfirmált esélyes lett” és kérték, hogy válassza ki a terepjáró színét. A világcég ügyelt minden apróságra.
Gizi néni a következő hónapokban tízszer rendelt különböző felesleges tárgyakat, angol nyelvleckéket hangszalagon, régi magyar táncokat ismertető albumot, tollakat, sportkiadványokat, miközben a világcég szerint „egyre közelebb került a terepjáró megnyeréséhez”. A világcég minden alkalommal figyelmeztette, hogy „időben teljesítse a befizetéseket”, mert ellenkező esetben romlanak az esélyei a terepjáróra, de hát Gizi néninek ez nem volt szokatlan, hiszen egész életében minden befizetést időben teljesített. A legutolsó levélben azt javasolta neki a világcég, hogy „nagyon figyelje a postaládát, mert hamarosan nem várt küldeménye érkezik és június végén megtörténhet a csoda”.
Azóta semmi hír. Figyeli a postaládát, de csak a várt küldemények érkeznek. Június vége elmúlt, a csoda azonban nem történt meg. Nyolcvan éves, sok mindenhez hozzászokott már. Dénes már az első levélre csak legyintett, azt mondta, hülyének nézik őket, Gizi néni azonban hitt, mert szeretett is hinni és hinni jó dolog.
Szokott néha gondolni a terepjáróra, de nincs benne csalódás.
Miért is lenne?
