Egyszeriben megszaporodtak a Kína-szakértők az országban. Egyetemi tanár, pénzügyi tanácsadó, lelkész, szociológus, eszmetörténész, mindenki tud mindent. Egyikük sem mondja, hogy talán, vagy esetleg. Többségük soha nem járt ebben a bejárhatatlan és kiismerhetetlen országban, vagy, ami még rosszabb, eltöltött néhány-napot Pekingben vagy Sanghájban és elájult vagy kikészült attól, amit ott látott vagy nem látott. A televíziós és rádiós műsorvezetők a szokásos felszínes tudásanyaguk birtokában felteszik a legostobább kérdéseket, és elismerően bólogatnak a hasonlóan ostoba válaszokra.
-Járt már Pekingben?
-Igen. Jártam.
-És mit látott?
-Fantasztikus.
A műsorvezető elismerően mosolyog. Ez igen.
-Na, és Sanghájban?
-Ott is jártam.
-És mit látott?
-Fantasztikus.
A műsorvezető ennél többre nem is kíváncsi.
Én közel öt évet töltöttem Kínában, riportkönyvet is írtam róla, de van még néhány igen képzett diplomata és egy-két újságíró, akik igazán ismerik Kínát. Csak rájuk valamilyen oknál fogva senki sem kíváncsi.
A kifeszített madárháló egyetlen szeme ejti rabul a madarat, de ha egyetlen szemből álló hálót használsz, madarat sohasem foghatsz. Ezt Lao-ce írta a 4. században.
Jól megfogalmazta.
