Pontosabban: hogyan ne telefonáljunk. A távbeszélési szokások persze, ezt tudja mindenki, alapvetően megváltoztak a hordozható készülékek megjelenésével. Régen még így köszöntünk: Halló, Kovács-lakás. És persze nagy tere volt az úgynevezett telefonbetyárkodásnak is, de ezek a szép idők már elmúltak. A mobiltelefonok igazi jelentőségét elnevezésük is mutatja, függetlenek lettünk a vonalas hálózattól, már nem kell utcán telefonfülkéket keresgélnünk, ha sürgős beszélnivalónk van. És világszerte az a tapasztalat, hogy nem azért beszélünk, mert sürgős mondanivalónk van, hanem azért keresünk mondanivalót, mert a kezünkben ott szorongatjuk a kommunikáció eszközét. ne tagadjuk, szeretjük, ha hívnak bennünket, ezért látni, hogy ha bárhol megszólal egy csengőhang, mindenki lázasan kutatni kezd a saját telefonja után. De tudjuk-e használni? Már a bemutatkozással is komoly gondok vannak. Még mindig legszerencsésebb a magyar eredetű halló, mert ezzel jelezzük, hogy vonalban vagyunk. Bemutatkoznunk már majdnem felesleges, hiszen a hívó többnyire tudja, kinek a számát nyomkodta és mi is tudjuk, hogy ki hív, ismeretlennek pedig - amíg nem tudjuk, mit is akar tőlünk - felesleges. Kerülendő a mondjad, és a nyomjad, valamint a mi van? kezdőfordulat. Sokan szeretik megvillantani új készüléküket, vagy  a fontosságtudatuknak jó tesz, ha hívást kapnak, ezért tömegközlekedési eszközön vagy színházi szünetekben, lehetőleg a legsűrűbb tömegben igyekeznek feltűnően hangosan beszélni, közben körbe is pillantanak, hogy felmérjék a hatást. Igazán intelligens emberek ilyenkor félreállnak egy sarokban és röviden, halkan elintézik, amit el kell intézni. Nem szerencsés fogadni a hívást, amikor éppen egy üzlet pénztáránál fizetünk és mögöttünk többen állnak sorba, és nem tanácsolnám kerékpáron, ha egy fekvőrendőr (helyesen magyarul: sebességkorlátozó útelem) felé kormányozunk, mert nagy bukás lehet a vége. A rövid üzenetekre általában nem vonatkoznak illemszabályok, itt a cél a rövid, értelmes fogalmazás, nem kötelező - de kedves - a megszólítás, és az aláírás is csak egy monogram. És persze, az sms-ek története a félreértések története, ezekről  mindenki tudna mesélni: én is kaptam már ilyen üzenetet ma délután négykor, Adrienne.
Ebből tudtam, hogy vár a fodrászom.