A magyar televíziózásban divat lett a hosszú nyári szünet. Június végén a műsorok jelentős része eltűnik a képernyőről. A műsorvezetők elköszönnek,  a szeptemberi viszontlátásra, mondják kedvesen. Helyükön "könnyű, nyári szórakozás" keresztnévvel felruházott olcsó minőségű filmeket sugároznak, amelyeket az archívumokból vagy filmgyári kukákból kotornak elő.  De mire fel ez a távolmaradás? A nézők nyáron is szeretnek televíziózni, a világban nyáron is történnek események. Én gyerekkorom óta szenvedélyes rádióműsor-tanulmányozó vagyok, és most, hogy számlálhatatlan csatorna közül is választhatok, különösen felháborít, ha  "aktuális politikai vitaműsorok" helyén ismétlésekkel találkozom. Valamikor még egy rövidke (ism.) rövidítéssel jelezték, hogy ne számítsak újdonságra. Kissé becsapottnak érzem magam, bár ez nyilván nevetségesnek hangzik egy olyan világban, amelyikben gyakorlatilag minden erről szól. Húsz évvel ezelőtt olvastam egy (hozzám hasonlóan csalódott) amerikai kommunikációs szakember megfogalmazását: azt mondta, hogy a televízióban a műsor csak arra jó, hogy valamivel kitöltsék a reklámok közötti időt. Ez most már nálunk is így van. Nyáron pedig még inkább. Nem baj. Jövőre újra megírom.